
FARKAS BALÁZS
Farkas Balázs vagyok, de ami fontosabb főleg Nektek, hogy 7 évvel ezelőtt ismerkedtem meg a CrossFittel Finnországban. Az ott eltöltött közel 5 év alatt tanultam meg ennek a sportnak minden fortélyát és mélyedtem el igazán a CrossFit világában.
Jelenleg pedig boldogan mondhatom el magamról, hogy ez a sport már nem csak a hobbimat , hanem a szenvedélyemet és hivatásomat is jelenti egyaránt, közel 5 éve.
Sportmúltamnak köszönhetően ( 7 év szertorna, 2 év úszás, 7 év kajakozás) gyorsan fejlődtem és belekóstoltam a versenyzésbe hazai és nemzetközi szinten is, ami a mai napig egy extra motivációt jelent a számomra. Edzőként foglalkozom kezdőkkel, haladókkal és közel elit szintű versenyzők felkészítésével egyaránt.
Az edzéseken kívül a légkör és a közösség, aminek a része lehettem külföldi éveim alatt tanítványként és később edzőként, a mai napig egy nagyon kedves emlék maradt. Az elsődleges célom, hogy Magyarországon is kialakítsam ezt a remek környezetet, ehhez pedig a tökéletes helyszín is megszületett: a CrossFit MayFly.
Mivel szeretek emberekkel foglalkozni, és mint edző hozzásegíteni őket egy egészségesebb, sikeresebb és boldogabb élethez, nekem a napi motivációt is ők adják. Így minden percét maximálisan ki tudom élvezni a közösen eltöltött időnek ,ami a vendégeimre sem lehetne pozitívabb hatással mind fizikailag, mind szellemileg.

PÁLINKÁS GERGELY
Pálinkás Gergely vagyok, a Testnevelési Egyetem Sportélettani Kutató Központjában dolgozom, mint sporttudós. Kiskorom óta a versenysportban élek, a különböző sportágak mellett főként a küzdősportok kísérték végig eddigi életemet. Már felnőtt koromban ismerkedtem meg a súlyemeléssel, amit versenyszerűen űztem, valamint a CrossFitel, ami annyira magával ragadott, hogy Phd témámnak is ezt választottam. Munkám során elit sportolók felmérésével, céljaik elérésének segítésével foglalkozok. Fontosnak tartom, hogy a legújabb sporttudományi ismereteket beépítsem a gyakorlati sportba, ezzel is erősítve a sporttudósok és a sportolók közti kapcsolatot Magyarországon. Egyik fő feladatomnak tartom, hogy azt a tudást és tapasztalatot, amit a munkám során szerzek, eljuttassam azokhoz, akiknek erre van igénye, függetlenül attól, hogy milyen szinten sportolnak.

KATONA MÁRTON
Sziasztok, Katona Márton vagyok és 5 éve csöppentem bele a CrossFit világába. Mindig szerettem mozogni, sportolni, de nem volt egy meghatározó sportág, ami mellett igazán elköteleződtem volna. Sok mindent kipróbáltam (úszás, futás, evezés, küzdősportok, testépítés stb.), de egy idő után elfogyott a motivációm, mert valami mindig hiányzott az edzésekből. Csak abban voltam biztos, hogy erősebb, gyorsabb és ügyesebb szeretnék lenni, valami olyat kerestem, ami sokoldalúan fejleszti valamennyi fizikai képességem. 2015-ben egy edzőképzésen kezdett el egy társam a CrossFit-ről mesélni, majd kis idő múlva teljesítettem életem első WOD-ját és onnantól nem volt megállás. Elkezdtem egyre többet edzeni és közben felfedeztem a CrossFit mögött húzódó edzésfilozófiát és közösséget, képezni kezdtem magam, és teszem ezt azóta is megállás nélkül. Egy idő után úgy éreztem, hogy még többet szeretnék tudni és tovább is szeretném adni mindezt, hogy segítsek másoknak a céljaik elérésében. Az én célom, hogy nemtől, kortól és edzettségi szinttől függetlenül megtanítsalak hogyan mozogj helyesen, hatékonyan, egészségesen, sőt, hogy mentálisan is erősebb legyél. Mindezt megfelelő táplálkozással és pihenéssel kiegészítve nem csak a teremben, hanem az életben is sokkal jobban fogsz teljesíteni.

PÉK BIANKA

ILLÉS DÓRA LILLA

UDVARDI ATTILA
Sziasztok, Udvardi Attila vagyok. 2017 márciusában – a barátaim tanácsára – sétáltam be életem első crossfit órájára. Rögtön tudtam, hogy ez az a sport, ami hosszú éveken át elkísér majd. Ez olyannyira bebizonyosodott: hogy mára azt mondhatom nem sportként vagy hobbiként, hanem sokkal inkább életvitelként tekintek a Crossfittre.
A sportolást ötéves koromban kezdtem. Nyolc évig versenyszerűen szertornáztam, amit négy év szintén magas szintű kajakozás követett. Ezek a sportok remek fizikális és mentális alapokat teremtettek ahhoz, hogy a crossfittre kellő alázattal, a megfelelő hozzáállással tudjak tekinteni. Ennek köszönhetően igyekszem a crossfitben mint versenysportban is helytállni, és saját céljaimhoz mérten folyamatosan fejlődni atlétaként is.
Az érettségit követően az ELTE jogi karán kezdtem el tanulmányaimat, ahol 2016 tavaszán diplomáztam. Gimnazista korom óta tudom, hogy emberekkel szeretek legfőképp foglalkozni, ismereteket, tudást átadni. Tanítani. A crossfittel való megismerkedésem még inkább megerősítette az ebbéli hitemet. Mindez közös erővel sarkalt arra, hogy 2019-ben edzői képesítést szerezzek. Az azóta eltelt időben személyi és csoportos óraadó edzőként tevékenykedem a funkcionális fitnesz világában.
A Crossfit Mayfly közösségének lassan két éve vagyok tagja. Ez a közeg, ami itt körülvesz, rengeteget segített abban, hogy számos területen fejlődjek, jobb emberré és sportolóvá váljak. Célom és legjobb tudásom szerint azon fogok dolgozni, hogy edzőként is a lehető legnagyobb segítségére legyek ennek a remek társaságnak. Trénerként és sportszerető emberként kevés nemesebb dolgot tudnék elképzelni, mint egészséget, örömteli és tudatos mozgást vinni mások életébe.