1116 Budapest, Kondorfa u. 6
+36 (70) 397 1205
info@crossfitmayfly.com

Hétköznapi CrossFitterek – 4. rész

Hétköznapi CrossFitterek – 4. rész

crossfit és a színészet, Hétköznapi CrossFitterek – 4. rész, CrossFit -  MayFly

Crossfit és a színészet. Mióta Crossfitezel, és hogy jött pont a Crossfit?

Azt hiszem ez már a hatodik év, hogy barátkozom a súlyokkal, kisebb nagyobb kihagyásokkal. Magamhoz mérten komolyan, körülbelül olyan két éve kezdtem el a crossfitet. Hogyan jött a színészet mellé a crossfit? Egész életemben sportoltam valamit, komoly eredményeket értem el cselgáncsban, aztán váltottam evezésre, aikidóra. Majd egy keresztszalag szakadás után kicsit háttérbe került a sport és hát nem meglepő módon szépen elhíztam.

Közben belekerült életembe a színház ahol elég hamar jelezték, hogy jó lenne ha nem lennék ekkora dömper. Úgyhogy tenni kellett valamit. Otthon és terembe járva gyúrtam a súlyokat ami hozott is fejlődést de rémségesen unatkoztam közben.

A crossfit úgy jött a színészet mellé, hogy azt hiszem YouTubeon kerestem valamit, ami változatosabb sport és kompetitív is egyszerre. Aztán egyszer csak megláttam. Bár tartottam tőle, hogy itthon nem túl nagy még a kultúrája és így is volt. Akkoriban 2-3 terem üzemelt, de gondoltam teszek egy próbát.

Az első alkalommal volt death by backsquat saját testsúllyal, ahol 100 kilóba beletettem 50 ismétlés körül. Járni nem tudtam egy jó darabig, de viszonylag hamar eldőlt, hogy ez lesz az én sportom. Ezt a változatosságot nem hiszem, hogy bármi meg tudná nekem adni, egyszerűen imádom, hogy nincs két egyforma edzésnap. Talán egy kezemen meg tudnám számolni mennyi volt a 6 év alatt. Én ezért szerelmesedtem bele a sportba. A többi meg már jött magától.

Miben érted el a legnagyobb fejlődést a CrossFit segítségével?

Nem tudnék olyan dolgot mondani amiben nem értem el fejlődést. De legtöbbet a kardiovaszkuláris rendszerem változott azt hiszem. Természetesen nőttek a súlyok is, de nem annyira drasztikusan. Már kezdésnél is 160 kg-ba guggoltam és most 200-nál tartok, deadliftem is 180 volt és most 220-nál tartok. Ezeket nem mondanám nagy fejlődésnek, de több wodon is észrevettem már, hogy perceket javultak az idők ami alatt befejezem őket. A legtöbbet abban fejlődtem, hogy már nem csak a 3 perces wodokat szeretem. Mára már a 10 perces wodokban is nagyon barátian érzem magam. És hát persze hatalmas élmény volt megtanulni a DU-t, HSPU-t, a bar és ring muscle upot. Minden súlyemelő gyakorlat egy örök tanulás, de azokban is rengeteget fejlődtem.

crossfit és a színészet, Hétköznapi CrossFitterek – 4. rész, CrossFit -  MayFly

Musical színészként dolgozol. Első ránézésre nem biztos hogy összefüggést lehet találni a munkád és a crossfit között. Van e olyan része a munkádnak amiben segített a crossfit?

Nagyon is. Egy szerep volt és van jelenleg is amihez rengeteget tett hozzá a crossfit. A Szépség és a Szörnyetegben játszom, Gaston és a Szörnyeteg szerepét is. Hát láthatjátok, hogy a Szörnyeteg jelmez elég veszélyes. Legalább 10 kiló, szinte nincs szabad része a testednek ami érintkezik a levegővel, elképesztően meleg. Egy hosszabb jelent, ugrálások, éneklés után anno daruval kellet leemelni a színpad tetejéről, annyira nem kaptam levegőt benne, vagy elfáradtam. Ma pedig már szinte jól is érzem magam benne. Na jó azért ezt nem jelenteném ki. Ha nem lett volna a crossfit még mindig fulladoznék jobbra, balra. Arról nem beszélve, hogy egy hosszabb próbafolyamat közben is mennyit jelent az, hogy a testem kondiban van.

A színészet miatt sokat utazol, ekkor is szánsz időt a crossfitre?

Természetesen. Akármerre járok, Németország, Ausztria, vagy Amerika, szinte az első dolgom, hogy megnézem, hol vannak a legközelebbi termek. Így már akár az érkezés napján, vagy másnap biztos, hogy a teremben vagyok. Nem hiszem, hogy bármilyen más sportban ilyen communityt lehet találni, tudom, hogy bárhova megyek barátságosan fogadnak és mindenben segítenek.

crossfit és a színészet, Hétköznapi CrossFitterek – 4. rész, CrossFit -  MayFly

Megfordultál már nagyon sok teremben külföldön is. Hogy látod mi az ami Magyarországon jobban megy és mi az amiben még lehet fejlődnünk crossfit téren?

Ez egy elég ingoványos talaj. Nyugaton már sokkal inkább lefelé megy a hype mint nálunk, ahol még mindig tombol. Új termek nyílnak folyamatosan, Amerikába pedig zárnak már be az új változtatások miatt. Országos szinten nehéz véleményt mondani.

Nagyon fontos, hogy milyen terembe kezdi el az ember ezt a sportot és kiknek a kezei alatt. Bármerre jártam a világban volt ilyen és olyan tapasztalatom is. Vannak termek ahol tisztaság van és mindent megtesznek a kezdőkért, de láttam ennek az ellentétét is. Szörnyen veszélyesnek tartom a nem megfelelő odafigyelést kezdőkre és ez sok helyen ijesztő volt. Ami viszont mindenhol fix, hogy egy elképesztő csapat van a terem mögött kezdőkkel, versenyzőkkel, barátokkal, szerelmekkel. Ez valahogy a crossfit velejárója lett, hogy a community tényleg elképesztő és ez kivétel nélkül mindenhol így éreztem. Természetesen más egy gyár szinten működő és egy kisebb box esetében, de ez részben akkor is igaz.

Szóval máshol tart még kicsi hazánk a nyugatiakhoz képest. Az egyes termekről nem tudok nyilatkozni. Azt viszont el tudom mondani, hogy aki a Mayflyhoz igazol, nemcsak verejtékét hagyja itt, hanem a szívét is. A kezdők pedig tényleg jó kezekben vannak és őszintén szólva, számomra ez a legfontosabb egy teremben. Hogy a kezdőre haladókra és versenyzőkre ugyanakkora figyelem van fektetve.