1116 Budapest, Kondorfa u. 6
+36 (70) 397 1205
info@crossfitmayfly.com

Hétköznapi CrossFitterek – 1.rész

Hétköznapi CrossFitterek – 1.rész

, Hétköznapi CrossFitterek  – 1.rész, CrossFit -  MayFly

Az elmúlt hónapban részt vettetek egy igencsak kihívásos túrán, kicsit erről meséljetek- hogy jött az ötlet, hogy részt vesztek rajta?

Fanni: Gáborék szoktak túrázni a haverokkal, évente egy nagyobb túrát szervez az egyik legjobb haverja és idén felvetődött, hogy mi lenne ha én is mennék. Tudtuk a számokat, a 10.000m szintkülönbséget, 170 km távot és 10 napig folyamatosan menést de úgy döntöttem mikor ha nem most? Majd maximum elvisz a helikopter. Gondoltuk azért edzésben vagyunk, majd előtte elmegyünk párszor itt a könyéken 15-20km-es dombos-hegyes vidékre kicsit felkészülni. (ez végül a túra előtt mindössze egyszer sikerült is 😀 ) Egy átlagos nap úgy nézett ki, hogy reggel korán 7-8 között összekészültünk, becsomagoltuk a sátrat meg a dolgainkat, reggeliztünk és elindultunk felfelé. A délelőtt nagyjából mindig felmászással telt, 900-1500 m-t mentünk felfelé aztán a csúcson kicsit lepihentünk, ebédeltünk és elindultunk lefelé a következő kempingbe, megintcsak 900-1200m lefelé.

Gábor: Nekem volt valamennyi tapasztalatom, mert 2015-ben már teljesítettük a srácokkal a West Highland Way-t, ott 150 km volt a táv, egy hét alatt, ezért nagyjából tisztában voltam vele, hogy mi lesz a napi rutin. Viszont az összesített emelkedés miatt ez a túra egy kicsit más szinten van, itt kemény emelkedőket kellett még a nap végén is megmászni.

, Hétköznapi CrossFitterek  – 1.rész, CrossFit -  MayFly

Mennyire volt ez fizikálisan megterhelő?

Fanni: Nekem brutálisan megterhető volt. Ami meglepő, hogy nem is a felfelé mászás, mert ott pihensz, megállsz, iszol, eszel, nézed a tájat, hanem aztán lefelé mikor már megindulunk az aznapi kempingbe és mindenki le szeretne már pihenni, így kevesebbet állunk meg, gyorsabb a tempó és meredeken lefelé, órákon keresztül, nagyon-nagyon megterhelő volt a térdemnek. A legdurvább mikor látod a mélységet, ahová majd meg kéne érkezni, de még hihetetlenül messze van. A felfelé mászást én inkább edzésnek fogtam fel – ja és végig súlymellényben, hiszen a táskáink 10-13 kg voltak, kajától és víztől függően. A terep nagyon változó volt, 1800m felett nem nagyon van fa, így a tűző nap sokat kivett belőlünk és volt, hogy hóban kellett átvágni a hegyoldalakon vagy a túraútvonal épp egy hegyi folyón vitt át, ahol át kellett gázolni. A látvány és az érzés, hogy “megcsináltad” mindig adott annyit, hogy megérje a szevedés és elmúljanak a mélypontok.

Gábor: Megterhelő volt, 10-12 órákat mentünk folyamatosan, kisebb megszakításokkal, nagyon változékony terepen, sziklákon, hóban, erdőben, kopár fennsíkon a tűző napon, de a legnagyobb gondom nekem is az órákon át tartó lefelé mászás volt. A térdeim a nap végére általában könyörögtek a pihenésért, ezért is szereztünk be a túrára túrabotokat, hogy némiképp levegyük a terhelést a lábainkról. Ezt leszámítva egyébként teljesíthető a túra, ha ésszerűen vannak beosztva a távok, az emberek felkészültségéhez mérten, na nálunk ez nem volt mindig így, de túléltük. Amellett, hogy fizikailag megerőltető, a főbb gond inkább az, hogy nem volt annyi idő ill. lehetőség itt a regenerációra, mint mondjuk otthon az edzés után. Mi egy éjszakát leszámítva sátorban aludtunk, ezért nem mindig volt pihentető az a pár óra alvás.

Mennyire mutatkozott meg a rendszeres sportolás a teljesitményeteken? – volt-e olyan aki ugy vágott neki hogy nem mozog rendszeresen?

Fanni: én úgy éreztem a lábaim elég erősek és ez a súlyzós edzéseknek köszönhető és a sok guggolásnak, erősítésnek amiket az órákon csinálunk. A felfelé mászás után főleg a vádlimban volt izomláz, a combom és a fenekem szerintem jól bírta. Az egyik srác, szegény, elég hamar kiesett, a 3. napon hazament mert a térdízülete feladta, utána orvoshoz is kellett mennie otthon. Egyébként volt még két lány rajtam kívül akik nem sportolnak semmit és mégis megcsinálták, csak kicsit lassabban és szenvedősebben.

Gábor: Egy alap kondink volt ami mindenképp segített. Tudtam, hogy még mennyit bírok menni egy adott szakaszon és a rövid napközbeni pihenők alatt is sikerült jobban regenerálódni. Néha én is próbáltam edzésnek felfogni egy-egy rövidebb emelkedőt és meghúztam a tempót, aztán a tetején jött arcba a felismerés, hogy még 8 órán keresztül ugyanez lesz. Mentálisan is nagyon sokat adott a rendeszeres sport, főleg a kemény WODok napi túlélése, mert amikor jött az érzés, hogy elegem van az egészől (és naponta nagyon sok ilyen mélypont volt) akkor átkapcsoltam az agyam abba a zónába, hogy én ezt márpedig szeretem és annál inkább mentem tovább. Összességében nem volt olyan pont, hogy úgy éreztem, nem bírom tovább, mindig volt egy kis tartalék.

, Hétköznapi CrossFitterek  – 1.rész, CrossFit -  MayFly

Mikor kezdtétek a CrossFit-et, előtte is sportoltatok már?

Fanni: én 3 éve kezdtem és előtte még olyan 2 évet sportoltam Kipróbáltam mindenféle edzőtermi órát ami létezik, a zumbát és a táncos dolgokat is. Előtte viszont semmit nem sportoltam sajnos.

Gábor: Én úgy 5 éve kezdtem, de nem mindig jártam olyan rendszeresen mint kellett volna. Előtte is mindig mozogtam valamit, fiatal korom óta, küzdősportok, jó öreg gyúrás és emellett strandröpiztem pár évet.

Mennyire és miben változtatok a CF óta, milyen hatással van a mindennapokra?

Fanni: nekem a teremben töltött órák jelentik a szórakozást és a stresszlevezetést, nem tudom elképzelni, hogy egy ideális hétköznap elteljen edzés nélkül. Főleg hozzáállásban változtam, szerintem a hátralévő életemben, ha az egészségem nem korlátoz, mindig sportolni fogok, ha gyerekeim lesznek, szülés előtt/után, mindig szeretném megtartani. A Crossfit engem motivál, a közösségével és változatosságával, hogy mindig van hova fejlődni és még az ilyen túrákat is jobban bírja az ember. ¯_(ツ)_/¯

Gábor: Jobb ember lettem…hehe. A napi stressz levezetésében nekem is nagyon sokat segít, jobban bírom ha a munkahelyen jön egy-egy keményebb időszak és mióta rendszeresebben emelgetem a súlyokat, az irodai munkával járó hát és egyéb fájdalmak is elmúltak. CrossFit is good for you.

, Hétköznapi CrossFitterek  – 1.rész, CrossFit -  MayFly